Tegnapi írásommal kapcsolatban elég komoly kritika ért egy hozzám nagyon közel álló személytől. Mivel sok dologban igaza van, ezért most megírom azt a disclaimert, amit már az eredeti írás végére is illett volna odabiggyesztenem:

1. Nem gondolom, hogy az antiszemitizmus magyar találmány és a németek tőlünk vették volna át. Tisztában vagyok vele, hogy évszázados „hagyománya” van egész Európában.
2. Nem gondolom, hogy a magyar a világ leggonoszabb nemzete, tisztában vagyok vele, hogy sok európai országban legalább ilyen fokú atrocitások érték a zsidóságot.
3. Az általam felsorolt tényeket valóban elég szelektíven válogattam, bőven voltak pozitív megnyilvánulások zsidó-ügyben akkoriban, magánszemélyek és állami szervek részéről is. Elvitathatatlan a tény, hogy a budapesti zsidóság jelentős része állami beavatkozások sorozatának köszönhetően élte túl a háborút, szemben más kelet-európai országok zsidóságával, ahol nem kaptak semmilyen védelmet (sőt!). Mentségemre szóljon, hogy a szomszédos országok (legalábbis tudtommal) nem próbálják magukat a kérdésben angyalnak beállítani, nálam is csak ez rúgta el ennyire a pöttyöst.
4. Nem gondolom, hogy Magyarországnak és benne minden magyarnak 70 év távlatából is folyamatosan bocsánatot kellene kérni a zsidóságtól. Ezt tényleg egyáltalán nem gondolom. Bármilyen emlékműnek nem is az engesztelés a célja, hanem a mostani nemzet figyelmének felhívása arra, milyen az, amikor megőrülünk és rárontunk honfitársainkra. Az emlékezés azért fontos, hogy ne feledjük hibáinkat, nehogy újra elkövessük őket. Ma egyre növekszik azoknak a száma, akik veszik maguknak a bátorságot, hogy maguk szelektálják, saját szempontjaik alapján a magyar állampolgárokat Magyar és Nem Magyar részre. Sokan ennél is továbbmenve a „Nem Magyar” csoportnak az ország elhagyását, esetleg a fizikai megszűnést javasolják. Ijesztő, hogy ezeket az embereket nem veti ki magából a társadalom, hogy a túlzott liberalizmusunk miatt nincs annyi életösztönünk, hogy az ilyen elemektől megvédjük magunkat. Ez messze nem szólásszabaságbeli kérdés. Ez oktatás, emlékezet és tisztesség kérdése.
5. Hiányos művészeti képzésem (valamint képességeim) okán nem tisztem megtervezni egy emlékművet, így nehezen várható tőlem, hogy a kritizált művészi koncepció helyett egy másikkal álljak elő. Most komolyan…
6. Az emlékmű tervét nem azért találom undorítónak, mert a kormányzatnak tetszik, hanem a kormányzatot tartom azért undorítónak, mert az emlékmű koncepciójával egyetért. Tudom, hogy kontraproduktív az ellenzéki pártok részéről az üggyel foglalkozni, mert a választóknak az jön le, hogy az ellenzék már megint a zsidók 70 éves sztorijával foglalkozik a fontos dolgok helyett (ezt mondta Schiffer András is Kálmán Olgának, ugye). Én tovább is mennék, és megkockáztatnám, hogy a Fidesz direkt választotta ezt a koncepciót és megvalósítási módot, mint a kisgyerek, aki belerúg a másikba, aztán panaszkodva fut az óvónénihez, hogy már megint őt bántják. Sajnos az ellenzéknek annyi esze van, hogy felülnek ennek a provokációnak és tényleg szobordöntögető, ok nélkül antiszemitázó agresszoroknak tűnnek.
7. Mivel Magyarországon a civil felháborodásnak és véleményérvényesítésnek nincs hagyománya, ezért ez a szobor meg fog épülni. Azt csak remélni tudom, hogy megérem még azt az országot, ahol ez a mű egy második számú szoborparkba kerül, jelezve utódainknak, milyen súlyos tévutakon is tudtunk mi boldogan tévelyegni. Kétféle emlékműnek látom én bármiféle értelmét: annak, amely arra emlékeztet minket, milyen jó is az, amikor összefogunk, illetve amely arra emlékeztet, milyen szörnyű, mikor egymásra támadunk. Tőlünk független, külső tényezők okozta jó és rossz dolgokra való emlékeztetésnek sok hasznát nem látom, mert nincs belőle mit tanuljunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.